
A VITORLÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE
Génua, sekli, halzolás, fockshot, forstág... Elsőre furcsának tűnhetnek ezek a szavak, melyekkel vitorlás társaink dobálóznak, pedig sokaknak természetes szókincsük részévé vált a vitorlázás sajátos kifejezéstára.
Vitorláshajók már több ezer éve cirkálnak a világ óceánjain. Az ókori kínaiak, egyiptomiak, görögök, és rómaiak hajózási történeteiről rengeteg a szakirodalom, és minden bizonnyal ezeket nélkülözve teljesen másképp festene a világunk, mert vitorláshajók nélkül nem jutottak volna el az első európai telepesek sem Amerikába, sem Ausztráliába.
A vitorláshajók kifejezetten fenntartható és környezetbarát járművek, hiszen szélenergiával képesek haladni, még ha ma már motorok is segítik haladásukat szélcsend esetén. Több száz évig viszont csak a természet erőire hagyatkozhattak a vitorlások legénységei.
Létezik egy európai ország, amely különösen élen jár a vitorlázáshoz szükséges két természeti elem, a víz és a szél felhasználásában (illetve az ellenük vívott küzdelemben): a hollandok. A vitorlázás fénykora a XVII. század második felében a harmincéves háborút követően, a Holland Királyság függetlenedésekor kezdődött. Az ország aranykorában tengeri flottája, hajós szakértelme és iskolái verhetetlenek voltak. Vitorlásaik a világ minden szegletébe eljutottak, ahol gyarmatokat alapítottak.
A világkörüli terjeszkedéssel hajós szakértelmük is bejárta a bolygót, ami hozzánk is eljutott. Némi nyelvújítást és magyarosítást követően alakultak ki azok a szakkifejezések, amelyeket közös nyelvként minden vitorlázónak értenie és beszélnie kell.
A fényűzéssel párosított yacht-ok első példányai is az aranykorát élő Hollandiából származnak. Ők nevezték először jaght-nak a szabadidős és sportolási célra felhasználható hajókat, amiknek a meghajtását a vitorlák mellett/helyett egy hajócsavar segíti. Az elnevezést „üldöző hajónak” lehet fordítani, ugyanis a holland haditengerészet előszeretettel hajszolta ilyenekkel a rabszolgákat és a csempészeket.
A holland kifejezések mellé természetesen a másik hajós nemzet, az angolok szakszavai is begyűrűztek. Ehhez jön még a német is, melyből egy keveréknyelv lett az, amelyet a világ bármely pontján a vitorlázók egységesen megértenek.
A magyarországi vitorlázás története nem nyúlik azonban olyan messzire vissza, mint a hollandoké. A szabadidős jellegű vitorlázás először a magyar tengeren, a Balatonon alakult ki. 1866-ban kapott szárnyra egy bulvárhír, ami arról számolt be, hogy Erzsébet királyné a nyár egy részét Balatonfüreden kívánja eltölteni. A hír hallatára néhány vagyonos főúr, köztük a Széchenyi család teljes erőbedobással nekiállt rendbe szedni a Balaton környékét, és többen is hajókat vásároltak, hogy a királynénak kedveskedjenek. A kezdeti sikereket megünnepelve 1867. március közepén alapította meg Széchenyi István két fia, Béla és Ödön, valamint prominens magyar főurak egy csoportja a Balaton-Füredi Yacht Egyletet, amely hazánk első vitorlás klubja lett. A klub elnöke gróf Batthyány Ödön lett, aki gyakorlott vitorlázóként Angliában is nyert versenyeket.
1879-től angol és magyar hajóácsokkal megkezdődött a balatoni vitorlások építése, három évvel később pedig megrendezték az első magyart vitorlásversenyt is. Sokáig azonban mégsem találtak széles törzsközönségre a vitorlások, ugyanis a gőzhajók hazánkban is kiszorították azokat a kereskedelmi forgalomból. Hobbiszinten pedig csak keveseknek adatott meg a vitorlázás lehetősége. A sors fintora, hogy a gőzhajókat épp a füredi yacht klub alapítóinak apja, Széchenyi István népszerűsítette legsikeresebben.
Ezután csak a két világháború közötti időszakban kapott szárnyra a hazai vitorlázás (továbbra is a tehetősebbek körében), és ennek az időszaknak egyik napjainkban is fennmaradt öröksége a Kékszalag vitorlásverseny, melyet 1934-ben rendeztek meg először.
A vagyonos társadalmi rétegek a „felszabadulást” követően elvesztették hajóikat, és évtizedeken keresztül csak a rezsim kiváltságosai vitorlázhattak. Lassacskán végül a vitorlázás is bekerülhetett a támogatott sportok csoportjába, Bujtor Istvánnak, avagy Ötvös Csöpinek köszönhetően pedig a képernyőkre is került az egyre népszerűbb hobbisport.
Habár sokan napjainkban is úri huncutságnak titulálják a vitorlázást, mégis több tucat oktatóiskolában, és gyermekeknek szóló nyári táborban lehet e sportot elsajátítani. Hazánk tavain már közel 10 000 vitorláshajó cirkálhat hatósági engedéllyel, és majdnem kétszer ennyien élnek ennek a hobbinak. Ezek a számok pedig évről évre gyarapodnak.
A Balaton közepén egy vitorláshajón ringatózva ismerhetjük meg, milyen is az igazi szabadságérzet. Lágy szellő, nyári meleg, és körülöttünk a tó hűsítő vize.
Tekintsd át kedvenc vitorlás márkáink kínálatát webáruházunkban!