... A világ legfurcsább sportjai
 
Kategóriák

A világ legfurcsább sportjai

A sport az emberi kultúra igen jelentős részévé vált. Évezredek óta találunk ki különböző sportágakat a magunk szórakoztatására, illetve egészségünk megőrzésének céljából. A foci, a kosárlabda, a futás, a jégkorong vagy a tenisz csak néhány a közkedvelt sportok közül, de igazából több száz fajta sportág létezik, amelyeket a világ különböző tájain űznek. Vannak köztük régi, hagyományosnak mondható mozgásformák, de vannak olyan furcsa modern sportok is, amelyek csak az utóbbi években jelentek meg. Ha már unjuk nézni a focit vagy a kosárlabdát, netán mi magunk kezdenénk el valamilyen sportot, érdemes utánanézni milyen új, alternatív lehetőségek kínálkoznak. A most következő néhány példa arra bizonyíték, hogy az emberi kreativitás (és hülyeség ?) határtalan!

Bo taoshi

A játékot két 75 fős csapat játssza egymás ellen. Lényege, hogy az egyik csapat tagjai összegyűlnek és felállítanak egy hosszú rudat, melyet meg kell védeniük a másik csapattól. A támadóknak 3 perce van arra, hogy a védekezők rúdját legalább három másodpercre feldöntsék. A dőlésszögnek minimum 30 foknak kell lennie. A bo taoshit az 1950-es években találták ki Japánban, gyakori sportnak számít az ottani középiskolákban.

Nyúlugratás

A sport az 1970-es években indult Svédországból és az 1990-es években vált népszerűvé. Mielőtt a nyulak elindulnának egy versenyen, felmérik az ugrási képességeiket és négy csoportba sorolják őket. A nyusziknak legalább 4 hónaposnak kell lenniük, 8-12 akadályt kell átugraniuk maximum 2 perc alatt. Ma már Norvégiában, Finnországban, Dániában, Németországban, Svájcban, Nagy-Britanniában, Japánban, Kanadában és az Egyesült Államokban is divatos sport. Leginkább a lovas díjugratáshoz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy itt távolugrás is van.

Sakkboksz

Az első mérkőzés 2003. november 14-én volt Amszterdamban, Európa-bajnokságot 2005-óta rendeznek. Itt a versenyzők felváltva sakkoznak és bokszolnak, összesen 11 menetet. Amikor sakkoznak, leveszik a kesztyűt, fejükre hangos zenét játszó fülhallgatót tesznek, hogy ne befolyásolja őket a közönség. A sakkbokszban lehet nyerni mattot adva, kiütéssel, technikai KO-val, vagy pontozásos fölénnyel. Ha teljes mértékben döntetlen az eredmény, akkor a sötét figurával játszó sportoló győz.

Sajtgurító verseny

Az angliai Brockworth-ban évente megrendezett sajtgurító versenyt állítólag már a 15. században is játszották. Ez egy meglehetősen veszélyes sport, mert egy meredek hegyoldalról egy 3-4 kilós sajtot gurítanak le, amit a versenyzők üldözőbe vesznek. A versenyen négy futamot rendeznek, a győztesek megnyerik az általuk kergetett sajtot. Mivel elég sokszor fordul elő sérülés, a hatóságok már többször betiltották az őrült sajtkergetést.

Lábujj–szkander

A sportot az Angliában, Wettonban lévő Ye Olde Royal Oak kocsma vendégei találták ki az 1970-es évek elején (vélhetően nem voltak szomjasak ekkor). A lábujj-szkandert úgy játsszák, hogy az ellenfelek egy kis emelvényre helyezik a lábfejüket, lábuk a nagylábujjuknál kapcsolódik össze. Az nyer, aki képes az ellenfele lábát az emelvény falához szorítani. Nincsenek vegyes meccsek, a mérkőzéseket csak két nő, vagy csak két férfi játszhatja egymás ellen. 

Extrém vasalás

Az angol Phil Shaw a vasalást túlságosan unalmas házimunkának találta, ezért 1997-ben úgy döntött, hogy extrém sportot fejleszt belőle. Hamarosan követői is akadtak, akik még vízisízés, hegymászás, biciklizés, sőt még búvárkodás közben is tudtak vasalni. Ez az őrültség folyamatosan terjed, 2002-ben már világbajnokságot is rendeztek belőle és van, aki azt szeretné, ha az olimpián is lehetne indulni vele. Erre azonban (szerencsére) kevés az esély….

A fenti sportokhoz nem tudunk (és nem is célunk) eszközöket ajánlani, de mindenkit erősen bíztatunk bármilyen kültéri aktivitásra.

Tekintsd át tavaszi akciós kínálatunkat webáruházunkban, hátha megtalálod kedvenced:

Női akciós termékek:
https://sportplaza.hu/noi?sz=1&akcio=1&ar=0,479990

Férfi akciós termékek:
https://sportplaza.hu/ferfi?sz=1&akcio=1&ar=0,594990

Gyerek akciós termékek:
https://sportplaza.hu/junior-gyerek?sz=1&akcio=1&ar=0,109990

ITT DOLGOZOM, BESSENYEI BELA