... A Levi’s márka története
 
Kategóriák

A Levi’s márka története

Levi Strauss 1829-ben született Németországban. Anyjával és két nővérével, 18 éves korában hajózott ki az Egyesült Államokba. Miután megkapta az állampolgárságot,

már Levinek hívta magát. Eredeti neve Löb Strauss volt. San Franciscóban ruházati üzletet nyitott. Egy Jacob Davis nevű szabónak köszönheti a világhírnevet, hiszen ő

levelet írt neki az új tervezéséről, így végül a szegecsekkel megerősített nadrágok által lett ismert.

Davis egy favágó megrendelésére készítette el az első farmernadrágot 1870-ben, amelyhez a fehér vitorlavászon szövetet és az erős vásznat a Strauss méteráruboltjában vette. 1873-ban közösen szabadalmaztatták a nadrágot, melyek közül a kék terjedt el leginkább. A neve Levi’s lett. Az első farmernek mindössze egy farzsebe volt, egy óratartó zsebe és néhány szegecse. Derék overáll volt a hivatalos elnevezése egy ideig. Ezt az anyagot később denimnek nevezték el.

A szegecsek mellett az 1886-tól alkalmazott barna bőrcímke (a két lóval) és az 1936-os piros alapon fehér Levi’s feliratú vászon címkécske (a jobb farzsebnél) vált a Levi’s farmerek alapkellékévé. 1922-től található a nadrágon övtartó, 1954-ben bevezették a cipzáras farmert, 1966-ban pedig megjelent az első televíziós reklám.

A cég legnagyobb vetélytársa a Lee volt, amelyet Paul David Lee alapított 1889-ben. Ma már mellettük a Diesel, a Mustang és a Wrangler számít világmárkának – egyben státuszszimbólumnak.

1987-ben a Levi's csoport megalkotta a Dockers márkát, mely elsősorban laza, üzleti stílusú öltözetet kínált férfiak számára. A Dockers márka termékei jól ötvözik a könnyed, sportos utcai viselet a  -munkába is hordható- stílusos, elegáns megjelenéssel. A "twill anyagú" nadrágjai a farmer alternatívájaként nagy sikert aratnak világszerte. 

Keresd webáruházunkban a Dockers márka termékeit:
https://sportplaza.hu/dockers

ITT DOLGOZOM, BESSENYEI BELA