... A világ legrégebben űzött sportjai
 
Kategóriák

A világ legrégebben űzött sportjai

Az emberiség legkorábban megjelent sportjainak nagy része az életben maradásához kötődik, így az ehhez kapcsolódó tevékenységekből alakult ki a szükséges eszközök és felszerelések segítségével. Az emberiség fontos része volt a sport, hiszen nagymértékben javítja az élet minőségét és az egészséges életmódra ösztönöz.  A legtöbb sportág őse – melyeket mai is űzünk, vagy szívesen nézünk – több ezer évvel ezelőtt fejlődött ki a világ korai civilizációinak idején. Az alábbiakban összegyűjtöttük néhány sportot, melyet ma is milliók gyakorolnak a mindennapok során.

Futás

Eredete: i.e. 15.300 körül, valószínűsíthetően a mai Franciaország területe

A legtöbb régész szerint a futás a világ legősibb sportja. Bár nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor fejlődhetett hétköznapi mozgásformából sporttá, a gyors futás egyik legkorábbi ábrázolása már a franciaországi Lascaux-barlangokban is megtalálható. Jóval később ugyan, de az i.e. 776 évi első ókori olimpián is futással kezdték a versenyzést. Bár ezt a dátumot gyakran emlegetik a futás, mint sportág kialakulásaként, az egyik legkorábban feljegyzett hivatalos futóversenyt i.e. 1829-ben a mai Írország területén rendezték.

Birkózás

Eredete: i.e. 15.300 körül, valószínűsíthetően a mai Franciaország területe

A birkózás egy másik ősi sport, amelynek eredetét nehéz nyomon követni, mivel számos korai civilizáció művészetén keresztül ábrázolják. A futással együtt a birkózást először azok az emberek ábrázolták, akik nagyjából 15 300 évvel ezelőtt éltek a franciaországi Lascaux-barlangok közelében. A birkózást az ókori egyiptomiak is űzték, illetve szerepelt az ókori olimpiai játékokon is.

Íjászat

Eredete: i.e. 20.000 körül, az első feljegyzések szerint Afrika területe

A bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy az íjat és a nyílvesszőt a paleolit korszak végén kezdték el használni (i.e. 20 000 körül). Az íjászat az emberiség korai történetének fontos része volt, főleg vadászatra használták, illetve számos különböző kultúra mitológiájában is jelen van. Az ókori egyiptomi volt az első civilizáció, ahol rendszeresen használták az íjászatot hadviselés során is. Az egyiptomiak mellett más ősi civilizációk - a perzsák, pártusok, indiánok, kínaiak és japánok – is jelentős íjász létszámmal rendelkeztek hadseregeikben. Az íjászat 1900-ban debütált az olimpiai játékokban és jelenleg is az olimpia része.

Úszás

Eredete: i.e. 6000 körül, nincs feljegyzés arról, hogy mely területen jelent meg először

Az emberek évezredek óta úsznak. A tevékenység egyik legkorábbi ábrázolása a líbiai sivatag Gilf Kebir-fennsíkján található úszók barlangjában található. A régészek úgy vélik az őskori rajzok alapján, hogy az emberek akkoriban mell- vagy kutyaúszásban mozogtak a vízben. Bár az emberek az őskor óta úsznak, csak az 1800-as években vált versenysporttá. Az úszás 1896-ban jelent meg először az olimpián, mint férfi sportág.

Boksz

Eredete: i.e. 3000 körül, ókori Mezopotámia

A boksz eredete a sumér civilizációból származó ősi Mezopotámiába vezethető vissza. A boksz legkorábbi ismert ábrázolása az i.e. harmadik évezred elején készült sumér domborművek. Két kesztyű nélküli férfit ábrázolnak, hajlított karral és ökölbe szorított kézzel. A minósziak az első olyan civilizáció, amely már bokszkesztyűt is használt. Az ökölvívás először i.e. 688-ban jelent meg az olimpián. Érdekesség, hogy a modern ökölvívás a 16. és 18. századi Nagy-Britanniában megrendezett pénzdíjas verekedésekből fejlődött ki.

Tsu Chu

Eredete: i.e. 2500 körül, Kína

A Tsu Chu egy ókori Kínából származó labdajáték, amely valamikor i.e. 2500 körül alakult ki. A Tsu Chu célja, hogy a labdát a játékos átrúgja egy kis háló nyílásán. A FIFA ezt az ősi sportágat a futball legkorábbi formájának ismeri el. A Han-dinasztia idején (i.e 206 – i.e. 220) a Tsu Chu rendkívül népszerűvé vált a királyi udvarok és felsőbb osztályok körében, sőt a feljegyzések szerint Wu Di Han császár is nagy rajongója volt a sportnak. Népszerűsége a Ming-dinasztia idején (1368 - 1644) kezdett csökkenni, majd szép lassan el is tűnt.

Mezoamerikai labdajáték

Eredete: i.e. 2500 körül, ókori Mezoamerika (a mai Mexikó Belize, Guatemala, El Salvador, Honduras, Nicaragua és Costa Rica területe)

A mezoamerikai labdajáték, amelynek valójában nincs hivatalos neve, a mai Közép-Amerika területén rendkívül népszerű sport volt. A régió összes jelentős civilizációja játszotta, beleértve az olmekeket, az aztékokat és a majákat. A játékot valószínűleg az Olmec nép találta ki valamikor i.e. 2500-100 között. A sport mellett ez a labdajáték fontos részét képezte a mezoamerikai mitológiának és vallásnak is - egyes kultúrák a játékot választották a vallási szertartásokhoz szükséges emberi áldozatokra is. Az idők folyamán a játék különböző verziói alakultak ki, és a játék modernebb változatát, az ulamát a környék őslakossága még mindig játssza.

Torna

Eredete: i.e. 500 körül, ókori Görögország

A gimnasztika jellegű tornát az ókori görögök i.e. 500 körül eredetileg azért találták ki, hogy megfelelően felkészítsék a férfiakat a hadviselésre, egyfajta erőnléti edzésként használták. Nem sokkal később (i.e. 300 után) a sport annyira népszerűvé vált a polgárok körében is, hogy egyre többen hódoltak neki, majd végül része lett az ókori olimpiáknak. Amikor i.sz. 393-ban az ókori olimpiai játékoknak véget vetettek, a torna iránti érdeklődés csökkenni kezdett, majd szinte teljesen eltűnt. Mostani formájában ez a sportág csak sokkal később, a 18. század végén, 19. század elején kezdett újraéledni, népszerűsége a nők és a férfiak körében pedig azóta sem csökkent.

A legtöbb ősi sporthoz ugyan nem kínálunk felszerelést :) de a futáshoz átböngészheted aktuális futócipő kínálatunkat:

Női futócipők, terepfutó cipők
https://sportplaza.hu/noi/cipok/futocipo-terepfuto-cipo

Férfi futócipők, terepfutó cipők
https://sportplaza.hu/ferfi/cipok/futocipo-terepfuto-cipo 
ITT DOLGOZOM, BESSENYEI BELA