A SMITH NAPSZEMÜVEGEK TÖRTÉNETE

Dr. Bob Smith fogorvos a téli sport szerelmese volt, ugyanis amikor csak tehette, síeléssel töltötte a szabadidejét. Az 1960-as években Nyugat-Németországban, az ideiglenesen tartózkodó amerikai hadseregben szolgált fogorvosként, a hétvégéket viszont Kitzbühelben töltötte síeléssel. Ekkor szembesült azzal a ténnyel, hogy lesikláskor a porhó, a síszemüveg szellőzőin bejutva hűti az üveget, valamint mint nedvesség, egyből páraként csapódik le.

 
 Végül ő találta meg a megoldást, és szabadalmaztatta a kétrétegű síszemüveget, szellőző szivacs kerettel, amely kevésbé párásodott, mint elődjei. Első szemüvegeit a saját konyhaasztalán készítette el fogászati eszközeivel. Miután elkészültek, ingyen osztogatta a Wyoming híres sípályáin.

 

 A Smith Optics hamar vezető sportszergyártó lett és további szabadalmakat vezetett be, mint a párásodás gátló bevonatot (Fog-X), és más különböző szellőztető technológiát, mint a PMT- Perforated Membrane Technology-t  vagy a TCAM- Turbo Constant Air Management-et.
 

 A Smith Optics a sípályák után meghódította a cross pályákat is, ahol ismét új technológiát vetettek be és szabadalmaztattak. Ez a szemüvegbe integrálható optikai rendszer volt. 
 

 Ma már széles választék biztosítja a sportolók biztonságos, szabadtéri tevékenységeit, hiszen a kerékpáros szemüvegektől a gördeszkás szemüvegen át, a wakeboardos napszemüvegig minden sporthoz megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb napszemüveget. A professzionális termékeit a folyamatos innováció jellemzi.
 

 Ha szeretnéd megtudni, milyen sportokhoz alkalmas ez a szemüveg, nézd meg ezt a videót:

https://www.youtube.com/watch?v=IXgTw4dEoaY

 Nézz körbe a Smith napszemüvegek között, ha szeretnél egy igazán megbízható, mégis stílusos napszemüveget hordani. Nem csak a szemeid egészségét óvhatod meg, de biztonságosabbá teheti a sportolást is.

Napszemüveg ajánlónk:

Profi férfi biciklis napszemüveg

https://sportplaza.hu/64936-smith-attack-napszemuveg

 
Profi női biciklis napszemüveg

https://sportplaza.hu/noi/kiegeszitok/napszemuveg/smith-pivlock-asana-n-noi-kiegeszito-napszemuveg

Férfi átmeneti napszemüveg az utcai és sportos viselet között

https://sportplaza.hu/65130-smith-fireside-napszemuveg

  
Női átmeneti napszemüveg az utcai és sportos viselet között

https://sportplaza.hu/noi/kiegeszitok/napszemuveg/smith-smith-colette-n-noi-kiegeszito-napszemuveg

  
Férfi sportos napszemüveg túrázáshoz, aktív sportoláshoz

https://sportplaza.hu/61521-smith-mastermind-n-napszemuveg

  
Női sportos napszemüveg túrázáshoz, aktív sportoláshoz

https://sportplaza.hu/65144-smith-smith-colette-n-napszemuveg